2. Fejezet

Alex

– Miért vagy ilyen elégedett? – lépett az irodámba Dominic.
– Mert holnap reggel megnősülök – válaszoltam elégedetten. – Jó is, hogy jöttél, mert meg akartalak kérni, hogy legyél a tanúm – mosolyogtam kedves barátom elképedt arcára nézve.
– Ezt, hogy érted? Mi az, hogy megnősülsz? Kit veszel el? – kérdezte meglepődve, szinte már kiabált.
– Melyik szót nem értetted, Dominic? – kuncogtam. – Holnap reggel elveszem Ivanna Winslowot. Simon lányát.
– Annak a Simonnak a lányát, aki meglopott? – kérdezte egyre értetlenebbül.
– Igen, az ő lányát – válaszoltam büszkén vigyorogva.
– Semmit sem értek... Elmondanád a részleteket? – kérte, miközben helyet foglalt velem szemben.
– Ne, nézz így rám! Nagyon egyszerű. Azért Simon lányát veszem el, mert ez a nő a legalkalmasabb arra, hogy megleckéztessem nagyapát. Ivanna az apjának köszönhetően egy elszegényedett fiatal lány, aki nem ért semmihez, főleg az üzleti ügyekhez nem, mivel csak egy alul iskolázott fruska. Ráadásul, külsőre se illik egy elegáns bankigazgatóhoz. Nézd, csak meg! – toltam Dominic elé néhány fényképet, ami az asztalom fiókjában hevert.
– Semmi kétség, nagyapád elájul, ha meglátja az oldaladon ezt a csitrit.
– Éppen ezért választottam őt. Ezekkel a rózsaszín tincsekkel a hajában, és az öltözködési stílusával kitérítem nagyapát a hitéből. Már alig várom, hogy lássam az arcát, amikor holnap este bemutatom neki az újdonsült feleségemet – kacagtam fel.
– Ez hihetetlen! Senki nem nősül azért, hogy kitoljon a nagyapjával.
– Kivéve engem – mondtam még mindig vigyorogva. – Miután Rodrigo Houston megfenyegetett, hogy levált, és Edwardot ülteti a helyemre, valamint kitagad az örökségből, nem hagyott nekem más választást. Te is tudod, hogy milyen, ha a fejébe vesz valamit. Nem fog leállni azzal a szándékával, hogy megnősítsen. Nekem pedig nincs kedvem hetente új feleségjelöltekkel megismerkedni – válaszoltam feszülten.
– Akkor sem normális az, amire készülsz. Ez az egész elképesztő őrültségnek hangzik – ingatta a fejét.
– Az is. Meggyőződésévé vált, hogy sohasem fogok megállapodni, ezért úgy döntött, hogy a saját érdekemben nyomást gyakorol rám, én pedig meglepem. Könyörögni fog, hogy minél hamarabb váljak el ettől a libától, és így soha többé nem fogja rám erőltetni a nősülést.
– Ennyire nem hiszel a házasságban?
– A házasság hülyeség. Nem létezik sem a szőke herceg, sem a sírig tartó szerelem – vontam meg a vállam, mire barátom meglepődve dőlt hátra.
– Akkor abban sem hiszel, hogy két ember őszintén szeretheti egymást? – firtatta elgondolkodva.
– Az egymás iránti rajongás csak rövid ideig tart. Mondd, ismersz olyat vagy hallottál bárkiről, aki halálig tartó boldog házasságban élt? – néztem a szemébe felhúzott szemöldökkel.
– Nem. De ez nem jelenti azt, hogy ne létezne boldog házasság – válaszolta minden kétséget kizáróan.
– Bizonyára létezik – hangom ironikusan csengett.
– Azt hiszem, van pár kérdés, amelyről teljesen másképp gondolkodunk – jegyezte meg. – Az pedig csak egy dolog, hogy nagyapádat ellehetetleníted ezzel a friggyel, de veled mi lesz? Mit teszel, ha nem felel meg az elvárásaidnak? Nem ismered a lányt. Ezen a négy darab fényképen kívül, még csak nem is láttad őt. Időt kellene adnod magadnak mielőtt elveszed, hogy legalább egy kicsit megismerd, és meglásd, működik-e a dolog – jelentette ki jogosan.
– Túldramatizálod – nevettem fel. – Nincs időnk. Holnap reggel megtartjuk az esküvőt. Nem számít, ha nem jövünk ki egymással, ez úgy is csak üzlet.
– Te jó ég, téged aztán alaposan elcsesztek – dünnyögte. – Legalább tetszik a lány?
– Nem az esetem – húztam el a szám.
– Te beteg vagy! Nem elég, hogy szerelem nélkül veszed el, még csak nem is tetszik!? – csóválta a fejét, miközben sötétbarna hajába túrt. – Mennyi időt szándékozol vele élni?
– Remélhetőleg elég lesz néhány hónap, hogy papi rájöjjön, elcseszte az életemet a rám erőltetett házassággal.
– És mit fogsz tenni, ha az alatt a pár hónap alatt beleszeretsz a feleségedbe? – fürkészett felhúzott szemöldökkel.
– Ne áltasd magad! Sosem tudnék egy ilyen nőbe beleszeretni! – válaszoltam magabiztosan. – Ha ő is akarja, néhányszor a kedvére teszek férji kötelezettségem teljesítése érdekében, de semmi érzelmi kötődés nem lesz köztünk, ebben biztos vagyok.
– Reménytelen eset vagy!
– Holnap reggel legyél a házasságkötő terem előtt. Már elintéztem mindent az anyakönyvvezetővel. Várni fog minket tízre.

Ivanna

Gyönyörű napsugaras reggelre ébredtem a szerelmem karjai között. Annyira csodálatos férfi minden tekintetben, és én annyira szerettem őt, mint még soha senkit. Vele teljesnek, egésznek éreztem magam. Ezt az utóbbi három év is bizonyította. Már a kezdetektől fogva tudtam, hogy ő számomra a tökéletes társ, akivel boldogan fogom leélni a hátralévő életemet. Teljes volt az összhang köztünk, bár nagyon különbözőek voltunk külsőleg, és belsőleg egyaránt. Nate magas, barna szemű és hajú, kreol bőrrel, míg én egy fejjel alacsonyabb vagyok nála, középhosszú szőke hajamban élénk rózsaszín tincsek virítanak, a szemem kék, a bőröm pedig tejfehér. Ő szegény családból származik, míg én a felső tízezerhez tartozom apám munkájának köszönhetően. A természetünk sem egyforma. Ő nyugis, beletörődő és befolyásolható, míg én harcias, ellenszegülő, nagyszájú és türelmetlen vagyok. De akad néhány olyan dolog is, amiben hasonlítunk. Sajnos mindkettőnk édesanyja súlyos betegségben szenved, és mindketten egykék vagyunk.
– Ébresztő, álomszuszék! – cirógattam meg az arcát.
– Már régóta fent vagyok – motyogott nagyot ásítva.
– Akkor azt is hallottad, amiket eddig mondtam neked, ugye?
– Hallottam minden egyes szavad – vigyorgott bólogatva.
– Akkor jó, te kis hazug! Mert nem szóltam egy árva szót sem – nevettem fel, miközben játékosan meghúztam az egyik sötét tincsét, ami kissé a szemébe lógott. Egy hirtelen mozdulattal maga alá tepert, majd gyengéden megcsókolt. Kimásztam a karjai közül, és térden állva kinéztem a fára épített színes házikó ablakából, ahol az éjszakát töltöttük. – Nagyon szép idő van. Sétálunk egyet?
– Sétálhatunk, ha szeretnél, de előbb... – visszahúzott magához, hogy ismét megcsókoljon, de egy hangos csattanás megriasztotta a műveletben. Kidugta a fejét, hogy megnézze, honnan jött a hang. – Apád hazatért – tudatta a szájat húzogatva. – És, ha jól látom nagyon berágott valami miatt.
Kikukucskáltam én is. Tényleg apám volt az. Az arcáról mérhetetlen dühöt olvastam le.
– Biztos, valami baj lehet, ha ilyen erővel csapta be maga mögött a kaput – tűnődtem.
– Menj, kérdezd meg tőle, mi történt, nekem úgyis mennem kell – mondta Nate egy szerelmes csók után.
Lemásztunk a kékre festett létrán, ami a fa törzséhez volt erősítve. Lent még egy csókot kaptam, aztán besiettem a házba, hogy megkérdezzem, mi történt. Amint beléptem, apám tajtékzott a dühtől. Már épp kérdeztem volna, hogy mi baja, amikor flegmán az arcomba vágta szavait.
– Mi van kislányom, csak nem megint a faházban enyelegtél azzal a semmirekellővel? Az a fiú nem hozzád való! Egyáltalán nem méltó hozzád.
Szavaitól az állam a padlót verte. Eddig istenítette Nateet. Nem értettem, miért fordult hirtelen ellene. Rózsaszín csíkokkal ellátott szőke hajamba túrva igyekeztem lenyugodni, kisebb-nagyobb sikerrel, de elmém diafilmként ismételgette apám utóbbi kinyilatkoztatását a szerelmemről. Végül nem bírtam tovább, és megeredt a nyelvem.
– Tudod apa, kicsit kezd az agyamra menni, hogy ha valami történik a munkahelyeden, mindig engem vagy Nate-et kezded el kritizálni. Eddig semmi problémád nem volt a barátommal, most meg jössz, és ilyen lekezelően beszélsz róla. Mégis mi a franc bajod van? – kiáltottam az arcába.
– Először is kisasszony, ne merészelj ilyen hangnemben beszélni velem! Apádként elvárom a tiszteletet – emelte most ő fel a hangját, miközben fel-alá járkált a konyhában.
Válaszokat még negyed óra elteltével sem kaptam, csak járkált, mint aki megkergült. Nem mondanám magam túlságosan türelmesnek, ezért hangot adtam nem tetszésemnek.
– Igazán örülnék, ha végre abbahagynád a sétát, és elmondanád, mi történt – kértem kis éllel a hangomban, majd megfogtam a vállát és magam felé fordítottam, hogy a szemébe nézhessek, viszont ő a cipőjét pásztázta az arcom helyett.
Biztos voltam benne, hogy titkol valamit. Azon töprengtem, mi lehet az.
– Apa! Könyörgöm, szólalj meg! – kértem újra kicsit nyugodtabban, majd lemondóan sóhajtottam. – Hát jó, ha nem, hát nem! Majd elmondod, ha akarod, nem erőltetem a témát – megfordultam, hogy a szekrényből kivegyek egy poharat. Megnyitottam a csapot, és engedtem egy kis vizet magamnak. Éreztem apám tekintetét a hátamon. Amint ittam néhány kortyot, elindultam a szobámba, hogy vegyek egy forró fürdőt, de apám korán sem biztató hangja megállított.
– Férjhez adtalak! – szűrte a fogai közt, mintha neki sem tetszene a helyzet.
– Hogy mit csináltál? – kérdeztem vissza, mert nem hittem a fülemnek. Egyenesen sokkoltak a szavai.
Férjhez adott? Mégis kihez, és mikor?
– Jól hallottad, lányom! – nézett a szemembe. – Férjhez adtam az egy szem gyermekemet, pénzért a főnökömnek – suttogta.
Arca megbánásról árulkodott, de abban a pillanatban semmi sem tudott érdekelni. Az agyam képtelen volt felfogni, amit hallottam. Egyik felem mindig is attól rettegett, hogy egy nap történik majd valami, ami fenekestül felforgatja a mesébe illő életemet. Lepergett előttem minden abszurdnak és hihetetlennek tűnő boldog napom, egészen eljutva a mostani számomra érthetetlen okokból bekövetkezett szörnyű és elfogadhatatlan pillanatig.
Az apám eladott. Ezt nem teheti velem, hisz tudja, hogy Nate a mindenem!
A szívem kettéhasadt. Arra eszméltem, hogy a könnyeim utat engedve maguknak patakokban szántják végig az arcom. Közelebb léptem ahhoz a személyhez, aki ezelőtt mindig is a bálványom és menedékem volt. Szomorú, rezzenéstelen arcát nézve rádöbbentem, hogy ő egy teljesen más ember. Ez az ember számomra idegen lett. A bennem tomboló érzések akkor hágtak a tetőfokukra, amikor kezem önálló életre kelve megragadta az előttem továbbra is mereven álldogáló Simon Winslow zakóját.
– Mégis miért? Mit követtem el, amiért ezt érdemlem? Édes Istenem, hisz te – a tulajdon apám –, képes voltál engem pénzzé tenni? Mondd, hogy tehetted? – ütöttem a mellkasát.
Simon megfogva csuklóm, leállította a kezem, majd ölelésébe vonva magyarázatba kezdett.
– Sajnálom, kislányom! Hidd el, ha láttam volna más kiutat ebből a szörnyű helyzetből… Istenem, mit tettem! – hangja meggyötört és önvádtól hangos volt. Mondatára felkaptam a fejem.
– Miféle szörnyű helyzetről beszélsz? Mibe keveredtél?
– Sikkasztottam, de valahogy rájött a vezetőség – mondta lemondóan.
– De, miért… Miért tetted? Tudtommal van elég pénz a számládon.
– Tévedsz, lányom! Az összes pénzünket felemésztette anyád betegségének kezeltetése. Így a további ellátásért még több pénzre volt szükség a lehető legrövidebb időn belül, különben elveszítem... Elveszítettük volna édesanyádat – zokogott fel mondata végén.
Sosem láttam még ennyire összetörve. Ennyire sebezhetőnek. Annyira el voltam foglalva a magam kis tündérmeseszerű világomban, hogy nem vettem észre a kegyetlen valóságot. A szívem összeszorult. Hirtelen, mintha mindent tisztán láttam volna, rájöttem mennyire telhetetlen módon éltem eddig az életemet. Semmivel és senkivel nem törődtem magamon kívül. Egy önző, elkényeztetett csitri lettem.
Gondolataimból apám hangja riasztott vissza a jelenbe.
– Ma reggel megjelent a főnököm az irodámban egy aktával a kezében, amiben minden cselekedetemről részletes feljegyzés volt. – Vett egy mély levegőt, majd folytatta. – Kérdőre vont, hogy miért tettem, és ultimátumot adott. Azzal fenyegetett, hogy kisemmiz, börtönbe juttat, és az utcára rak benneteket, ha nem adlak hozzá feleségül – törölte le újabb könnyeit. – Szóval, így történt, hogy beleegyeztem, hogy holnap tíz órára a házasságkötő terem előtt leszünk, és megesküsztök – sóhajtott.
A villámesküvő hírére a mellkasomra ólomsúlyú kő nehezedett. Másnap ilyenkor, ha tetszik, ha nem, férjes asszony leszek. Egy férfié, akiről még csak annyit sem tudtam, hogy néz ki. Mégis bele kellett egyeznem, mert anyám belehalna, ha nem kapná a további kezeléseket.
– Tudom, hogy nem akartál rosszat, és bár hibáztál, mégis próbáltál a lehető legjobb és legkedvezőbb lehetőséget találni, hogy a családod mindkét tagját megóvd. Elismerem, én sem döntöttem volna másként. A családomért bármit megtennék. Még akkor is, ha az áldozatommal elveszítem életem szerelmét. Holnap tízre a megbeszélt helyen leszünk, és hozzá megyek ahhoz a férfihoz – mondtam a lehető leghatározottabban, bár belül összeomlottam.
Apám vörös szemekkel nézett rám, és már éppen szólni akart, de éppen akkor megcsörrent a mobilja.

Alex

Egyfolytában Dominic szavai jártak a fejemben.
„Meg kellene ismerned őt, mielőtt elveszed!”
Tudtam, hogy igaza van, de sajnos az idő nem nekem kedvezett. Viszont muszáj volt jobban bebiztosítani magam, hogy hoppon ne maradjak megint az anyakönyvvezető előtt. Az esti rendezvény kitűnő alkalomnak ígérkezett „kedves arám” megismerésére. Nem késlekedtem, elővettem a mobilom, miután megkerestem Simon számát az aktájából.
– Igen, tessék.
– Beavattad már a lányodat a megállapodásunkba? – tértem azonnal a lényegre.
– Igen, épp most beszélünk róla.
– És, hogy döntött? – érdeklődtem kissé feszülten.
– Beleegyezett – sóhajtotta.
– Pompás! Akkor várlak téged, és a lányod a ma esti jótékonysági bálra. Kilencre legyetek az ötödik sugárút sarkánál.
Elmagyaráztam, hogyan találnak oda, ezzel be is fejeztem volna a beszélgetést, ha nem kezd el akadékoskodni.
– De, Alex... Nekem nincs pénzem ilyesmire – bökte ki, mire az állam leesett.
Mégis hová rakhatta azt a rengeteg pénzt, amit ellopott tőlem?
– Ne foglalkozz a pénzzel Simon, majd én állom a te részedet is, ráadásul önszántamból – tettem hozzá gúnyosan.
– Rendben. Köszönöm – válaszolta csendesen. Hangszínén hallatszott a szégyenkezés.
– Ott találkozunk – fejeztem be a beszélgetést, aztán köszönés nélkül leraktam a telefont.

Ivanna

Miután letette apa a telefont, gondterhelten nézett rám.
Mi történt már megint?
– Ma el kell jönnöd velem egy jótékonysági estre – mondta meg sem várva, hogy rákérdezzek, mi a baj.
– Miért?
– Mert megparancsolta a leendő férjed – hajtotta le a fejét elkeseredetten.
– A leendő férjem – húztam el undorodva a szám. – Tudod apa, nem értem, miért éppen engem akar ez a férfi, miközben nem is ismer.
– Én sem értem, kicsim – mondta a halántékát dörzsölve.
– Ha azt hiszi, engedelmes és jóravaló feleségre lelt bennem, de hatalmasat téved, mert mindent meg fogok tenni, hogy megkeserítsem az életét – vágtam rá határozottan, mire apa csak elmosolyodott.
– Szinte gondoltam, hogy így fogsz vélekedni – nevette el magát. – Vanna, meg tudod bocsátani valaha ezt a szörnyűséget nekem? – Az iménti nevetését a könnyei váltották fel.
– Nem haragszom, apa – tiltakoztam egy engedékeny sóhaj kíséretében. – Tisztában vagyok azzal, hogy te is ugyanúgy bele vagy kényszerítve ebbe a helyzetbe, ahogyan én.
– Köszönöm szépen, hogy ilyen könnyen beletörődtél és elfogadtad, valamint, hogy felnőtt nőként álltál ehhez a dologhoz. Nagyon büszke vagyok rád! Tiszta szívemből sajnálok mindent. Sosem gondoltam, hogy egyszer ilyen helyzetbe hozlak. Pont téged, akit a világon a legjobban szeretek – zokogta fájdalmasan.
Elé léptem, majd szorosan magamhoz öleltem.
– Ne sírj, apa! Valahogy megoldjuk. Minden tőlem telhetőt meg fogok tenni, hogy minél hamarabb elváljon tőlem, és visszakapjam az eddigi életemet.
– Rendben, de most már készülődjünk, mert utálja, ha valaki késik. Nem akarom, hogy emiatt is problémánk legyen vele – mondta lehangoltan. – Valami csinos ruhát vegyél fel, bizonyára nagyon sokan lesznek azon a rendezvényen.
– Esetleg egy menyasszonyi ruhát? – kérdeztem gúnyosan.
– Menj, készülődj! – válaszolta tudomást sem véve a hangomban bujkáló iróniáról.

1. Fejezet

Alex

– Nem fog tetszeni, amit el kell mondanom! – Lépett az irodámba kedves barátom és egyben jobb kezem, Dominic Dachner.

– Megbirkózom vele – mosolyogtam rá fáradtan, majd intettem, hogy foglaljon helyet.

– Mindjárt leolvad a mosoly az arcodról, ha ezt meglátod – tolt elém egy mappát.

– Miért, mi ez? – választ nem várva kinyitottam.

Az egyik pénzügyi tanácsadó, Simon Winslow aktája került a szemem elé, aki már több mint öt éve dolgozik nekünk.

– Nézd csak át figyelmesen a gazember tetteit!

– Ez képtelenség! – kiáltottam fel, amikor megláttam, hogy a mindig megbízhatónak tűnő, ötvenes éveiben járó férfi hatalmas összeg sikkasztására folyamodott. – Tudj meg mindent Dominic! A családjáról, a házáról, a pénzéről... A legkisebb dologról is tudni akarok, ami vele kapcsolatos!

– Tudtam, hogy ezt fogod kérni, ezért utólagos jóváhagyásoddal már ki is derítettem róla minden fontos információt – tett az asztalomra egy másik dossziét.

– Köszönöm – biccentettem, aztán magam elé húztam a másik aktát is.

– Tetten érni Simon Winslowot nem bizonyult olyan nagy kihívásnak, mint vártam, sőt, szinte túl könnyű volt. Nem bonyolult módszert választott. Egyszerűen leemelte az ügyfelek számlájáról a pénzt, hamisította az aláírásukat, és gyakorlatilag felélte az ellopott összegeket. Alex, el kell távolítani őt a bankból, mert ha erről nagyapád tudomást szerez, kő kövön nem marad.

– Természetesen, gondoskodom a dologról. A fickó, aki meglopott engem és a nagyapámat, meg fog lakolni a bűneiért.

Kinyitottam a dossziét. Az első oldalon a háza és az értéktárgyai voltak feltüntetve, a másodikon a felesége, bizonyos Catrin Winslow, a harmadikon pedig egyetlen lánya, Ivanna Winslow fényképe és életrajza szerepelt.

***

– Nagyapád keres az egyes vonalon – szólt be az irodámba Sila, a titkárnőm.

Elgyötörten sóhajtottam fel. 

Már csak ez hiányzott! Úgy látszott, minden összeesküdött ellenem.

– Mondd meg neki, hogy később visszahívom.

– Azt mondta, sürgős.

Hát, persze! Rodrigo Houstonnak mindig minden sürgős volt, különösen mióta átadta nekem a bank vezetését. Három évvel ezelőtt, a huszonhetedik szülinapomra megkaptam tőle álmaim üzletét, és pénzügyi jogtanácsosból bankigazgatóvá lettem. Gyors felemelkedésemet a csalhatatlan ösztönömnek, éles elmémnek, valamint a becsületességemnek köszönhettem. Sosem kellett törvényt szegni, hogy elérjem, amit akarok. Ezért nem tűrtem el magam körül a Simon-féle embereket.

Kinyomtam a hívást. Reméltem, hogy papi ebből érteni fog, és inkább a nyaralására koncentrál, míg én intézem az üzleti ügyeket.

Hiú remény volt azt hinni, hogy annyiban hagyja a dolgot, mert a telefon újra megcsörrent, de ezúttal az irodai számom helyett a mobilomat csörgette megállás nélkül.

Rodrigo Houston elszánt, akaraterős, becsületes, régi vágású úriember volt, és tudtam, hogy addig nem fog tágítani, amíg nem beszélek vele, ezért inkább fogadtam a hívást.

– Óhaj, sóhaj? – kérdeztem köszönés helyett.

– Szép jó reggelt! – köszönt jókedvűen.

Ezek szerint nem tud, Simonról! – gondoltam magamban.

– Nálad talán szép a reggel. Itt úgy zuhog az eső, mintha dézsából öntenék – válaszoltam fáradtan.

– Azért hívtalak, mert holnap hazautazom – tudatta a lényeget.

– Mi ez a hirtelen döntés? Azt mondtad, egy hónapig leszel Floridában. Nem érzed jól magad? – kérdeztem aggódva.

– Remekül érzem magam, de ideje hazatérnem. Már hiányzik az otthon melege. Azonfelül meghívtam vacsorázni holnap estére Tommy barátomat és az unokáját. Szeretném, ha te is velünk tartanál. Eugénia és én a holnap délutáni járattal repülünk vissza, New Yorkba.

– Hogyan? – felegyenesedtem. Jól sejtettem, nagyapa már megint rosszban sántikált. – Ki a fene az az Eugénia?

– Nem beszéltem még neked róla? – Adta az ártatlant, amivel még jobban felbőszített.

– Nem.

Egyre jobban kezdett kihozni a sodromból. Újabb nő!

– Feledékeny lettem... A korral jár. Tulajdonképpen miatta telefonálok. Nagyszerű lány. Emlékszel Cristina Rodovára, az egykori szépségkirálynőre? Ő Eugénia édesanyja. Hétfőn futottam össze velük a klubban. Eugénia gyönyörű fiatal lány. A hosszú, szőke hajával és gyönyörű kék szemeivel igazán bájos teremtés. Most írja a diplomamunkáját művészettörténetből. Legjobb lesz, ha…

– Térj a tárgyra! – szakítottam félbe, mert nem érdekelt a lányról szóló dicshimnusz.

– Vedd feleségül! – utasított határozottan.

– Micsoda?! – Teljesen elképedtem a stílusán és a parancsoló hangján.

– Jól értetted! Kell neked egy asszony, aki egyenrangú veled, és aki gyerekekkel ajándékoz meg.

– Nem érdekel egy idegen.

– Tommy és én gyerekkorunk óta ismerjük egymást, már akkor üzleti kapcsolatban voltunk, amikor te, fiatal úr, még pelenkában rugdalóztál. Egész biztosan kedvelni fogod az unokáját.

Elsőfokú riadókészültség – villant át az agyamon. Nagyon óvatosnak kellett lennem, amikor a papi „fiatal úrnak” szólított.

– Tehát, vegyem el az első utamba kerülő nőt, csak azért, mert te jóban vagy a nagyapjával?

– Azt nem mondtam. Épp elég hozzád illő lányt mutattam már be neked, ideje lenne végre dönteni – mondta dühösen.

Az eddig magával hozott hölgyek mind kiváló üzletasszonyok voltak, csak éppen nem valami vonzóak. Láttukra inkább üzleti fúzióra gondoltam, mint szexre vagy házasságra, és ezt a legutóbbi beszélgetésünk alkalmával világosan a tudtára is adtam Houston úrnak.

– Nem akarok nősülni! – kiáltotam feszülten.

– A fenébe! Köteles vagy… Tartozol nekem és a cégnek ennyivel, fiam! Az üzleti életben sokkal nagyobb a tekintélye egy nős embernek, mint holmi agglegénynek. A befektetők jobban bíznak abban, aki családos. Ráadásul, biztos vagyok benne, hogy jó apa válna belőled.

– Köszönöm, nem kérek belőle! – vágtam rá hidegen.

– Majd meglátjuk.

– Nem látunk meg semmit! Megmondtam neked ezerszer…

– Akkor intézkedem, hogy a felügyelő bizottság szavazza le a javaslataidat. Az igazgatói székbe pedig a húgom fiát, Edwardot ültetem, mindemellett az örökségből is kitagadlak.

Olyan érzésem támadt, mintha egész New York kihalt volna. A csend mázsás súlyként nehezedett rám.

– Fenyegetőzöl? – nyögtem ki nagy nehezen.

– Nem. Ez ígéret, fiam. Harminc éves vagy, és már nem leszel fiatalabb! Igazán elfelejthetnéd a Sebnem-féle kínos esetet.

– Sedef – javítottam ki.

– Sebnem, Sedef nem mindegy? Régen volt már, épp eleget nyalogathattad a sebeidet. Térj végre napirendre az eset fölött!

– Azon már rég túlléptem – ordítottam felháborodva.

– Mi az ördögöt akarsz tulajdonképpen? – fakadt ki ő is mérgesen.

– Hogy békén hagyj! – sóhajtottam a hajamba túrva.

– Te sosem vagy elégedett, ha vörös hajú lányt mutatok be, akkor szőkét akarsz. Házias feleség sem kell. Ragaszkodsz a doktori címhez. Most pedig egy szépségkirálynő gyönyörű lányát akarod lapátra tenni. Ez már igazán…

– Mi lenne, ha békén hagynál? Magam választom ki, hogy kit veszek el, ha eljön az ideje – kiáltottam a készülékbe.

– Rendben, egyetlen feltétellel! Tarts velünk holnap este, és ismerkedj meg Eugéniával. Nem fogsz csalódni, pontosan a te ízlésed szerinti lány. Jó alakú, szép arcú, és egyetemet végzett. Azonkívül…

– Ezt már hallottam. Komolyan gondoltad, hogy ha nem nősülök meg, bizalmatlansági indítványt nyújtasz be ellenem a felügyelőbizottságnak, és azt az idióta Edwardot ülteted a helyemre? – kérdeztem kétkedve.

– Arra mérget vehetsz, fiam! – válaszolta halálosan komolyan. Éreztem rajta, hogy semmiképp sem hagyja magát jobb belátásra téríteni. – Este hétkor a LeSabreban találkozunk Tommyval, oda várlak – utasított kimérten.

– Más programom van.

– Holnap, tizenkilenc órakor. Légy pontos! – Ezzel lecsapta a kagylót.

Eltartott egy ideig, amíg valamennyire összeszedtem magam. Leraktam a telefonom az asztalra, hátra dőltem, és összekulcsoltam ujjaimat a tarkómon. Hunyorogva bámultam az ablakhoz verődő esőcseppeket. Az időjárás illett a hangulatomhoz.

Nem akartam elhinni, hogy nagyapa ezt teszi velem. Egy hete utazott el a napfényes Floridába, de még onnan sem hagyott békén. Megállás nélkül zaklatott a telefonálgatásaival, éjjel-nappal új hadműveleteket eszelt ki, és elvárta, hogy azonnal a tettek mezejére lépjek. Mintha nem tudtam volna döntést hozni az ő javaslatai nélkül. És, ami még ennél is rosszabb, egy ideje ismét a fejébe vette, hogy feleséget szerez nekem. Hiába tiltakoztam, szilárdan elhatározta, hogy megnősít. És, mivel olyan csökönyös, akár az öszvér, tizenkét évvel ezelőtt már rám erőltetett egy megfelelő jelöltet. Sedef Richera tökéletes feleségnek ígérkezett. Vonzó, fiatal, gyönyörű teremtés volt, aki minden férfi fejét könnyedén elcsavarta, és a tetejében a Richera bank tulajdonosának egyetlen lánykáját tisztelhettük benne. A házasság bölcs üzletpolitikai döntésnek ígérkezett, mivel a frigy megerősítette volna a két bank közötti együttműködést. Papi telebeszélte a fejem, hogy minden rendben lesz, és idővel boldogok leszünk férj és feleségként. Ennek hatására, bár alig ismertem a lányt, kész voltam elvenni. Sedef azonban áthúzta a családunk számításait. Bolondot csinált belőlem, több mint száz vendég szeme láttára, akik mind azért utaztak New Yorkba, hogy részt vegyenek az esküvőnkön, de a menyasszonynak egyszerűen nyoma veszett. A mai napig szégyellem az akkori hiszékenységemet. A kudarc után nagyapa egy ideig – tíz és fél évig –, nyugton hagyott. Ám, amióta nyugalomba vonult, valamilyen rejtélyes oknál fogva ismét feleséget keresgélt nekem.

A meghiúsult esküvő emléke és a hatalmas megaláztatás azóta is elevenen élt bennem. Ennek dacára úgy véltem, igaza van papinak. Egy elismert bank vezetője legyen nős ember. Főleg a megbízhatóság, a bizalom miatt. Az agglegényeknek rossz hírük volt, kiszámíthatatlannak tartották őket. A munkatársaim és üzletfeleim közül az utóbbi időben néhányan már célozgattak ilyesmire. A sokatmondó pillantások is bántottak, amelyeket akkor vetettek rám, amikor feleségestől hívtak meg egy-egy eseményre és be kellett vallanom, hogy nőtlen vagyok.

Ha Eugéniát a szigorú, idősebb Houston megfelelőnek találta, nyilvánvalóan tökéletes feleség lenne. Szőke, művelt és intelligens, de bizonyára hideg, mint a márvány. Eszményi „függeléke” a magamfajta sikeres üzletembernek.

Tizenkét éves korom óta a nagyapámmal éltem. Ő nevelt fel, iskoláztatott ki, és adott meg minden anyagi segítséget, miután a szüleim és az öcsém egy repülőgép-szerencsétlenségben életüket vesztették. Azóta eltelt tizennyolc év, és én minden egyes eltelt évvel erősebbé váltam. Ezért nem tűrhettem tovább, hogy az öregúr az üzleti ügyeken kívül a magánéletembe is beleártsa magát. Nem akartam fájdalmat okozni neki, mert egész életemben tiszteltem és csodáltam, viszont nem állt szándékomban még egyszer olyan nővel az oltár elé állni, akit ő választ nekem. Ha feleséget akar, majd én szerzek egyet, de abban nem lesz köszönete, mert a lehető legalkalmatlanabb nőt fogom kiválasztani magam mellé.

Ismét a kezembe vettem Simon Winslow aktáját, és elmélyülten tanulmányozni kezdtem. Hirtelen rájöttem, mi a teendőm. Felvettem a kabátomat és rohamtempóban elhagytam az irodámat. A titkárnőm, mintha csak rám várt volna.

– Mr. Ford vonalban van, Miss Serez pedig a tárgyalóban vár.

– Mondj le mindent, most nem érek rá! – kértem kedvesen.

– Hová mész? – kiáltotta utánam, amikor már a lift előtt álltam.

– Feleséget szerezni – válaszoltam vigyorogva.

Simon

Dühöm a tetőfokára hágott, amikor Alex egy aktával a kezében beállított az irodámba, és megmutatta a dossziéban szereplő információkat. Részletesen le volt írva, mikor és mennyit sikkasztottam a banktól. Amint az orrom alá dörgölte a kézzelfogható bizonyítékot, a számonkérés sem maradhatott el.

– Simon, ezt mégis, hogy képzelted? Én bíztam benned. Magasabb pozícióba emeltelek, és segítettem, hogy a családodnak minél jobb legyen. Támogattalak lélekben és anyagilag, hogy ne kelljen feladnod a feleségedért való küzdelmet – kiáltotta az arcomba a tényeket. – Mindezek után ezt érdemeltem? – dühöngött. – Mi vezetett ahhoz, hogy így hátba támadj? – Sorolta kérdéseit, miközben arcszíne vörössé vált.

Végiglapoztam az aktát, ami felért egy önéletrajzzal, csak a végzettségek és hasonlók mellett a baklövéseim is feljegyzésre kerültek. De, hogy tetőzzem a listát, a családom is belekerült.

Alex fel-alá járkálva várta a magyarázatomat. Felnéztem a főnökömre, de csak hebegni-habogni tudtam.

– Őszintén bánom a tettem, de... de... – Arcom a tenyerembe temettem, hogy elrejtsem éppen kicsorduló könnyeimet.

– De mi, Simon? Halljam, az istenért! Ha nem akarsz börtönbe kerülni, azonnal adj választ mindenre, különben esküszöm, nem úszod meg, hogy hűvösre tetesselek! – Fenyegetett, miközben felém hajolva egy hatalmasat csapott az asztalra. – Hacsak... – hagyta félbe mondatát sunyi mosolyra húzva ajkát. Megdermedve vártam, hogy mit fog mondani. – Hacsak, nem adod hozzám feleségül a lányodat! – mutatott az asztalon fekvő mappa egy bizonyos pontjára.

Az összes vér kifutott az arcomból.

Most mit tegyek?

Nem kérhetem ezt a lányomtól, hisz egy érdekből köttetett házasságnak sosincs jó vége. Ezzel tönkretenném a kapcsolatát Nate-tel, de ha mindez nem elég, az egész életét, őt magát. Nem... Nem tehetem meg ezt vele, az én bűnömért, ne ő vezekeljen!

– Nem! – ráztam meg határozottan fejem, miután képes voltam válaszolni. – Ebbe nem hagyom belekeveredni a lányomat. Ez az egész nem az ő bűne. Egy életre megutál, ráadásul még csak nem is tud az én kis simlisségemről – szégyelltem el magam a mondatom végére, amikor rájöttem, mi csúszott ki a számon.

– Kis simlisség? Most komolyan Simon? Képes vagy egy ekkora összeg lekarmolása után a „kis” szóval emlegetni, amit tettél? Tudod, ehhez tényleg pofa kell! Egyébként is, ha olyan fontos számodra az elkényeztetett lányod jövője, aki abban a hitben nevelkedett, hogy minden egyszerűen az ölünkbe pottyan, akkor kicsit korábban kellett volna ennyire tiltakoznod, nem gondolod? Szerinted, én hogyan jutottam odáig, ahol most tartok? Bizton állíthatom, hogy nem ilyen alantas módszerek által! – Dühe egyre csak nőtt, ami már kezdett félelmetessé válni. Az eddig elhangzott dolgok után nem hittem, hogy jöhet ettől is rosszabb, de tévedtem. Amint kimondta azokat a szavakat, úgy éreztem, lélekben meghalok. – Számítva a nemleges válaszodra, remélem, tisztában vagy azzal, hogy eme döntésednek nem csak egy áldozata lesz... – odalépett a mappához, majd egyet visszalapozva a feleségem arcára is rámutatott. – Tönkreteszlek, Simon! Elveszem a házad, az értékeid, utcára rakatom a beteg feleségedet és a kényes lányodat, téged pedig adócsalás és sikkasztás vádjával egyenesen a hűvösre vitetlek – jelentette ki határozottan.

Istenem, a drága nejem és a kislányom. Ha őket elveszíteném, az a véget jelentené számomra – futott át az agyamon.

Remegő ajkakkal ugyan, de sikerült megszólalnom.

– Könyörgöm, ne tegyél semmit ellenünk! Ígérem, a lányom bele fog egyezni az esküvőbe, és én sem folyamodok soha többé ilyen módszerhez. Kérlek szépen, hagyd békén a feleségem, és a munkámtól se fossz meg! Te is tudod, hogy Catrin nagyon beteg. Az autoimmun betegségek véglegesen nem gyógyíthatóak, a kezelések pedig meglehetősen drágák. Ha elveszíteném a munkám, nem tudnám tovább gyógyíttatni őt – könyörögtem. Bólintott, majd felegyenesedve újra beszélni kezdett.

– Jól van, Simon. Kapsz egy utolsó lehetőséget! – kezdte immár nyugodtabb hangon. – Érd el, hogy a lányod minden probléma nélkül hozzám jöjjön. Cserébe adok neked havi ezer dollárt, hogy biztosítsam a feleséged állapotának stabilitását. Emellett megígérem, hogy tisztelni és védelmezni fogom a lányodat, valamint feleségemként megkap tőlem mindent, amire szüksége van. De, ha valami miatt meghiúsul az esküvő, megfosztalak minden eddig megszerzett vagyonodtól és ingóságodtól a tartozás fejébe. Börtönbe záratlak a tetteidért, a családod pedig az utcára kerül minden ellátástól és kényelemtől megfosztva!

Gondolataimba merülve mérlegeltem az amúgy is siralmas helyzetet, amit saját magamnak köszönhettem, végül felnéztem Alexre és határozottan a tudtára adtam a döntésemet.

– Minden úgy lesz, ahogy akarod! – Felálltam a székből és kezet nyújtottam a megállapodásunkra.

– Nos, ebben az esetben a munkaidőd leteltével várlak az irodámban, hogy átadjam a lányodért és a feleséged egészsége érdekében az első havi ezer dollárt – mondta rezzenéstelen arccal, majd megfordult és elindult kifelé. – Ja, és még valami – torpant meg félúton. – Holnap délelőtt tízre legyél a lányoddal a hivatal előtt, hogy összeadhassanak minket. Ha, bármilyen módon megpróbálsz átverni, készülj fel a felsoroltakra, mert én mindig betartom a szavam! – nézett mélyen a szemembe, nyomatékosítva utolsó zsarnoki fenyegetését, mielőtt kivonult.

A rohadt életbe, hogy lehettem ekkora hülye? – Löktem le nagy lendülettel egy halom papírt az asztalomról. Tudtam, nem lesz egyszerű elmondani Ivannának a történteket, de kénytelen leszek, különben mindketten elveszítjük a számunkra imádott személyt. Én a tökéletes feleséget és társat, Vanna pedig az édesanyját. Ezt nem engedhettem meg. Belerokkantam volna, ha miattam még több fájdalma lett volna Catrinnek. Mindemellett ezzel Vanna is csak nyerhet, hiszen egy előkelő, gazdag férfi veszi feleségül, nem pedig egy szerencsétlen ördög, aki még a megélhetését sem tudná biztosítani. Elhatároztam, ha törik, ha szakad, ráveszem a lányom erre a házasságra. Bár, tisztában voltam vele, hogy nem fog könnyen beleegyezni, bíztam benne, hogy ha mindent őszintén elmesélek neki, nem ellenkezik majd.

Szomorúan kullogtam hazafelé, lélekben felkészülve a nagy hír közlésére. Bűntudatom volt, amiért ilyen helyzetbe hoztam magamat és a kislányomat, de nem mondhattam ellent annak a nyomorult, zsaroló főnökömnek, mert mindenképpen én és a családom húztuk volna a rövidebbet.